Egóm, muszáj beszélnünk. Nyíltan, hogy még nagyobb súlya legyen.
Már jó ideje próbállak kikapcsolni, vagy legalább lecsillapítani,mert az agyamra mész,
Te kis pofátlanul pimasz, Te.
Hadd hívjalak ezentúl Eusztáknak, mert pont olyan vagy, mint egy pöffeszkedő kisbéka.
Régen mi egyek voltunk, nem háborúztunk, úgy tekintettem rád, mint büszke-ségemre.
Ma miért vicsorogsz rám állandóan? És mióta lettek ilyen szörnyen nagy szemfogaid?
Ha megbotlok az utcán, egyből a fülembe súgod: „Vajon ezt kik látták? Mennyire vagyok ciki 10-es skálán?”
Mióta érzed úgy, hogy bele kell pofáznod az én világmegváltó terveimbe,
és miért mondogatod mindig nekem, hogy diploma nélkül nem viszem semmire az életben?
Fáradhatatlan ott vagy az összes emberi kapcsolatomban is, mert hol máshol is lennél, nyilván.
Minden bók, ami engem ér, a Te szemüvegeden keresztül válik hazugsággá: „Jajj, de szép vagy! – Áh dehogy, csak jók a fények…”
Akárhányszor azt érzem, hogy jó egyedül is lenni, mindig leszidsz, amiért nem élek párkapcsolatban. Menj a francba!
Neked hála tökéletes a sminkem, a hajam, és akkora önbizalommal lépek be a házibuli ajtaján, hogy csoda, hogy beférek rajta. Olyan pöffeszkedően, olyan eusztákosan.
Központban lenni nagyon tudsz, férfiak szívét meghódítani fénysebességgel,
Áhítozol arra, hogy szerethess, de amint viszont szeretnek, megijedsz és behúzod a vészféket.
Imádsz vitás helyzetekbe keveredni, hogy megmérettess,
de jajj neked, ha a hiszti végére nem Te rakod a pontot. Olyan eusztákosan, ahogy szoktad.
Elvárod, hogy Victorias Secret-ül nézzek ki, pedig senki nem kért rá, hogy megmondd, milyen legyek.
Hisztizel, amikor a tegnapi sültkaraj meglátszik a hasamon,
pedig csak magadra mutogathatsz, amiért nem figyelmeztettél, hogy azt már nem kéne!
Jöhet ide meditáció, jóga, cuccos-muccos, belátom, Neked, a Nagy Eusztáknak nincs ellenfele.
Ki kell mondanom: Elfáradtam Veled harcolni!!!
Sokat gondolkozom mostanában Rajtad. Bármennyire is akarom tagadni, oka van annak, hogy létezel.
Ott vagy minden emberben, és az biztos nem véletlen, hogy ennyi Euszták van ezen a bolygón.
Ha fölösleges lennél, az evolúció során eltűntél volna, mint a bölcsességfog.
Szóval egyet kérek: ha már létezel, maradj csöndben, amikor nincs Rád szükség.
Becsüld a szót, olyan székelyesen.
Engedd, hogy szerethessem azt, aki vagyok és ne idegesíts állandóan a tökéletességgel.
Urusai!, ahogy a japánok mondják.
Réka, a Robilány
