– Réka, miért nem pihensz egy kicsit a nyáron? – hangzott el a kérdés az edzőmtől, Grétitől.
Biztos tudod, milyen az az érzés, amikor sok hónapon vagy éven keresztül keresztül küzdesz egy célért, és annyira magába szippant a hajtás, a köréd felépített elvárások, hogy a mókuskerékből kiszállni szinte eszedbe sem jut. Kimaxolod az erődet fizikailag, inkább lelkileg, keresed az újabb szinteket anélkül, hogy megállnál és hátranéznél az eddigi útra. Harcolsz, hajtasz, hadakozol az elemekkel, magaddal, a ‘megmondóemberekkel’. Hisz jön a Paralimpia éve, jönnek a kvalifikációs versenyek, helyt kell állnod. És időközben előjön egy érzés benned, egyre erősebb, ami beindítja a vészvillogót, hogy mostmár elég, amire persze Te fittyet hánysz, hiába a sok jelzés értékű gyulladás.
Tovább és még tovább—
Na de hol lesz pihenés? Mikor lesz vége a kimerítő harcnak?
Ma este egy kicsit álmatlanabb vagyok, az izgatottság teszi. Már legalább tucatszor poziciót váltottam, most a jolly joker hasonfekve alvás sem megy.
Pozitív izgatottságot éreztem az utóbbi hónapokban, elképesztő sok változáson mentem keresztül. Átköltöztem egy fantasztikus helyre, ahol minden reggel az erdő madarai köszöntenek, egyre jobban haladok az egyetemen és a Suhanjnál is befészkelődtem. Szeretettel vagyok körülvéve és jól érzem magam a bőrömben. Imádok vezetni és napról napra egyre jobban fejlődök. Hazahoztam a végleges futólábam, amire sok-sok éve töretlenül várok. Sőt, már tudok túrós sütit is sütni.
Közeledik a balesetem 5. évfordulója, július 20-án. Utólag visszanézve szinte magam számára is hihetetlen, hogyan tudtam ezt a sok mindent véghezvinni, fel sem fogom. Mintha kívülről látnám az eddigi eseményeket. Olyanná váltam akkoriban, mint egy spártai katona, aki helytáll és küzd. Néha minden magyarázat nélkül, csak teszi a dolgát és kész. Felkel, gyógytornázik, gyakorol, naplót ír, eszik, kondizik, úszik, gyakorol, naplót ír, edz késő estig. Minden nap bízik valamiben, ami egy jobb jövőt hozhat.
Megküzdöttem a magamét, kiálltam minden próbát, már túl vagyok a veszélyen, talpra álltam, kialakítottam egy új életet és
most megengedem magamnak, hogy végre egy kicsit megálljak. Pihenni.
Ezt a nyarat arra szánom, hogy feltöltődjek, mint ahogy a normális emberek teszik. 😀 Szeretném az életem nőies oldalát felerősíteni. A szeretteimmel több spontán órát eltölteni a Duna parton. Ribis vörös körmöket akarok. Meg szeretném tanulni ukulelén a Somewhere over the rainbow-t. Kevesebb social media, több fizikai kontakt a valós valósággal.
És még az is lehet, hogy a Margit szigeten párszor látni fogtok futni. Vagy a Suhanj6-on.
Szeptemberben folyt.köv. —
Robigörl
